2010. március 29., hétfő
18:07 - Elvonta
Bevallom messziről hallgattuk és néztük. Lefedték a zenekari árkot. Nagyképűen megjegyeztem: CD alapra fogják nyomatni a színészek? Megyek és visszakérem a jegy árát.
Aztán ott volt Mónika és nem tudtam levenni a szemem. Kicsit túlmozgásos, az én figyelmemet elvonta a színpadi történésekről. Azt hiszem ez csak rám, vagy kevesekre vonatkozik. Lenyűgözött posterior na. Bernstein és Mónika. Eszembe is jutott Toscanini. Nem engedett nőket a zenekarba. Még mit nem ? Elvonják a figyelmet :)
A másik karmesterrel is meg kellene vajon nézni?
2010. március 18., csütörtök
12:33 - Ez is operett az is operett
A "west side story"- t nézzük pénteken.
Kicsi lányom melléfogott, idézem.
"Nekem ne vegyél jegyet az operettet nem szeretem"
Sírtam és nevettem......
Neki nem vettem.
2009. december 7., hétfő
15:20 - Iskola
Megnéztem a nők iskoláját. Mert gondoltam, hogy jó. És az is. OKtóberben volt háromszor, novemberben ötször. Nincs bérletünk, de az előadás előtt három órával még épp jutott hely a sor szélén. Öt perccel előbb ott voltunk de az koránnak bizonyult.
Félreálltunk sortöltéig. Állni sem sokkal kényelmetlenebb.
2009. május 23., szombat
10:14 - A bősz vihar
"Este nyolc óra körül csapott le a vihar Somogyban,"
"82 esetben vonultak a somogyi tűzoltók"
Egyet láttam a pedig nem volt közvilágítás.
Fakidőlés miatt voltak ott még fél kilenc előtt.
Az Angara addoig piszmogott a beállással, hogy játék idő nem maradt nekik a viharig.
2008. október 25., szombat
10:46 - Olasz francia német
Robereto úgy döntött megrendezi Pinokkiót. És 2002 ben megrendezte. És Ö volt Pinokkió. Valóban szokatlan, hogy felnőttszínész ( hogy ne mondjam vénember) jeleníti meg. Viszont szerintem ez csak a felnőtteket zavarja, az igazi gyerekeket nem. Ezért aztán pénteken megnéztem.
És megjelent DVD-n. A magyar szinkron is elkészült.
2008. szeptember 11., csütörtök
12:12 - WTC
A filmet az évforduló alkalmából vetítik. Én már láttam tavaly, és lehet, hogy nem nézem újra végig, mert kicsit hosszú, de szerintem érdemes megnézni
2008. szeptember 1., hétfő
12:49 - Koncert
BÁSTI, UDVAROS, KULKA, CSERHALMI
Amikor készültünk a vasárnapi koncertre, éreztem többről van szó,
mint négy nagyszerű színész énekelni fog.
Igen úgy volt. Ott volt DÉS.
A négy közül bevallom van kedvenc, így minden elfogultság nélkül állíthatom a "fekete-fehér" volt a legjobban előadott szám.
Az Abigélt el ne felejtsük megnézni.......
http://kulturport.hu/tart/cikk/fa/0/22550/1/ajanlo/DesBeremenyi_Ferfi_es_No_a_Muveszetek_Palotajaban
2008. augusztus 29., péntek
21:56 - Hetedik
Holnap Káposztás ételek főzőversenye lesz Kaposfüreden.
Zwekedli + Hajtóka ? Vagy pite? Kagy káposztás nokedli?
2008. augusztus 25., hétfő
12:05 - Katie
2008. augusztus 15., péntek
17:26 - Szelypitö baki
Elkészült a jövő évad műsorterve
Az évad teljes műsora, illetve a bérlethirdetés és a bérletárak letöltjhetők PDF formátumban is.




